Farkas:

A farkas Eurázsia nagy részén, valamint Észak-Amerikában honos. Leginkább a háborítatlan területeket kedveli: a zárt erdôkben, ligetes-erdôs sztyeppéken és prériken, olykor félsivatagokban érzi otthon magát. Élôhelyein természetesen számos, különbözô színû és méretû alfaja alakult ki (a mesékben oly sokat emlegetett fekete farkas valójában nem túl gyakori). E változatos fizimiskájú fajjal még a rendszertanosok sem tudnak igazán mit kezdeni: egyesek úgy vélik, több tucat, míg mások szerint „mindössze” 16 alfaja él Földünkön. (Érdemes megemlíteni, hogy csak Észak-Amerikában l961-ben még 24 alfaját tartották nyilván!) Sajnos az elmúlt száz évben több, fôleg amerikai alfaját kiirtották.

Ma a legnagyobb testû farkasok az északi fehér farkasok, melyek Amerika és Ázsia északi régióiban, illetve néhány szigeten, közöttük Grönlandon fordulnak elô. Súlyuk nagy ritkán a hetven kilogrammot is meghaladja! A legkisebb farkas ugyanakkor a sakálnál alig nagyobb arab farkas, amely mintegy húsz kilogrammos súlyt ér el, s színe környezetének megfelelôen homokvörös. Szintén kis testû az indiai farkas, amely néhány állatkertben is látható. A hazánkban is elôforduló, jellegzetesen ordas színû európai farkas testsúlya valahol a kettô között van. Alfaján belül is igen változatos küllemû a timberfarkas: akár egy falkán belül is elôfordulnak különbözô színû – koromfekete, szürke és krémszínû – egyedek.

A farkas vérbeli ragadozó. Szinte mindent legyûr: megeszi a bölényt, jávorszarvast, vapitit, gímet, ôzet, muflont – egyszóval bármit, amit el tud ejteni. Ha a kényszer ráviszi, jó étvággyal bekebelez kisebb rágcsálókat, madarakat is. Sôt, olykor még növényeket is fogyaszt, különösen kedveli például a fekete áfonyát. Vadászati módszere igencsak sokféle. A rágcsálókat egyszerûen összeroppantja, a kisebb csülkösvadnak átharapja a torkát, a nagyobb állatot pedig – olykor váltott falkatársakkal – addig ûzi, amíg az „végkimerülve” meg nem áll; ekkor a falka ráront és leteperi.

Ordasunk még ezeken kívül is számos vadászati módszert ismer. Azért kellett így „megokosodnia” ôkelmének, mert élôhelyén sokkal kisebb a vadbôség, mint például Afrikában, ahol a hiénakutyák falkája kedvére válogathat a patások hatalmas csordáiból. Persze a farkasok sem szeretnek fölöslegesen futkosni, ezért ha tehetik, a könnyen utolérhetô, jobbára beteg, sérült, legyengült préda után erednek. Szelektáló szerepük már csak ezért is vitathatatlan.

Európában mégsem mindenütt örülnek a farkasok jelenlétének, féltik tôlük a vadállományt. Az ugyan kétségkívül igaz, hogy nem térnek át a vegetáriánus kosztra, s az is tagadhatatlan, hogy a túlszaporodott csülkösvadnak éppúgy nem tudnak ellenállni, mint ahogyan a legelôre kicsapott háziállatoknak sem. Ám a farkas sokkal különb, mint a híre: komoly veszélyt legfeljebb a tájidegen és az ôshonos növényzetet károsító muflonra nézve jelent. Ami pedig a birkanyájat illeti, annak védelmére már sok száz évvel ezelôtt feltalálták a komondort!

A farkasfalka alapja a családi közösség, ahol a vezérpár mellett (ôk szaporodnak) idôsebb testvérek, sôt, nagybácsik és nagynénik is foglalatoskodnak. A viszonylag kevés egyedbôl álló „családi vállalkozások” keményebb teleken, vagy ha élôhelyükön sok nagy testû, nehezen legyûrhetô állat él, össze is fognak. Ha jávorszarvas- vagy bölényvacsorát néznek ki, akkor a falka mérete meghaladhatja a húsz fôt is. Ugyanakkor nem csak falkában vadásznak: megesik, hogy a farkas magányosan egerészik.

A kölykök olykor már tíz hónaposan is kiválnak a falkából, ám többnyire csak kétévesen teszik meg ezt. Elôbb szüleik területén vadászgatnak, majd mind távolabbi területeket járnak be. E távollét után, immáron megedzôdve, önállósodva ismét visszatérnek az eredeti falkához, hogy kisebb testvéreiket segítsenek felnevelni. Késôbb persze ôk is szeretnének családot alapítani, ezért búcsút mondanak szülôfalkájuknak, és hosszú vándorútra kelnek. Olykor több ezer kilométert is megtesznek, árkon-bokron, hegyeken és aszfaltutakon át. Ha szerencséjük van, és nem állította meg ôket egy autó, puskagolyó vagy idegen falkatagok állkapcsa, akkor egy alkalmasnak ítélt területen párt keresnek maguknak, és családi falkát alapítanak.

A farkasok párosodási idôszaka a télvégi hónapokra esik, így az alig több, mint két hónapig tartó vemhességi idô után kora tavasszal látnak napvilágot a csöppségek, jobbára 5–6 apróság. Ettôl kezdve a szuka csak a gyermekeinek él. A kan és az idôsebb falkatagok vadásznak, ôk látják el táplálékkal a szukát és a gyorsan növô kölyköket.